2013. április 7., vasárnap

Élmények

Nos egy kis előzményt is beleviszek, de megpróbálom nem unalmasra venni a figurát.
Igazából már rég szerettem volna koncertre eljutni, de eddig nem bíztam a jegyüzér oldalakban, mivel láttam hogy a normál áras, hivatalos jegyek elfogytak mindenhova percek alatt. Aztán mikor Harry twitteren közölte, hogy újabb koncert lesz Londonban, akkor felcsillant a szemem, mivel egyébként is terveztük a barátnőmmel ,hogy elmegyünk Londonba, bár nyári időpontot céloztunk meg. A lényeg a lényeg...megnéztem a repülőjegyeket, az is kedvező áron volt ,így megkérdeztem a barátnőmtől nem kísérne-e el, és akkor vegyítjük a kellemest a hasznossal.
Sikerült vennem egy koncertjegyet normál áron, a 404-es szektorba, kb 10 perces szenvedés után (utána az összes elfogyott), de aztán annyira elkeseredtem ,hogy mennyire messze van az a színpadtól, hogy ráfanyalodtam a jegyüzér oldalakra, és (sajnos 3x annyiért) de vettem egy jegyet közvetlen a színpad melletti 101-es szektorba, az U sorba.
Nos ezek után mindent lefoglaltunk barátnőmmel ,megbeszéltük, hogy akkor ő is eljön a koncertre, odaadtam neki a 404-es szektorba szóló jegyet, mert ő igazából oda nem jött volna, de reménykedtem így hátha ő is nagy rajongó lesz ;)
Nos péntek délután mentünk el Londonba, de egyáltalán nem fogtam fel miért megyünk, a barátnőmmel szoktunk utazgatni egyébként is. Péntek délután/este még nézelődtünk Londonban aztán mentünk a hotelbe.
A szombat reggelem már kisebbfajta gyomorgörccsel kezdtem, izgultam. Az egész napot városnézéssel töltöttük, majd délután 4 körül visszamentünk a hotelbe készülődni, hogy fél 7-re az O2-hoz érjünk, átvenni a barátnőm jegyét. Korábban odaértünk, fotózkodtunk, elmentem turnékönyvet venni (minden koncertről azt szoktam hozni, szerintem az a legjobb emlék). Gondolkodtam a nyakláncon is, nem is volt drága és jól is nézett ki, de rájöttem hogy szerintem hamar elmenne a színe, nyilván bizsu volt. Nos ezután simán átvettük a barátnőm jegyét, ami borítékban volt. Izgalmas volt kibontani, mert az enyém, amit utólag vettem, e-ticket volt, tehát itthon kellett kinyomtatnom.
Eközben már elkezdték beengedni az embereket, ekkor már teljes extázisban voltam, nagyon jó volt a hangulat és a rengeteg ember... Kisebb sorban állás után fel kellett menni egy emeletet, barátnőmnek 4-et... :-) Már a wc-re várva remegtem az izgalomtól. Az első emeleten elváltunk a barátnőmmel és elindultam a helyemet megkeresni. Mikor beléptem a nagy 101-es feliratú ajtón - megdöbbentem. Ez közelebb van, mint gondoltam! Teljes extázis...az ajtónálló srácnak odaadtam a jegyet, mutatta hogy a bal oldali oszlopba szól a jegyem, menjek lefelé. Ekkor még jobban hergeltem magam...bal oldal...az közelebb van a színpadhoz...és még lefelé...megkerestem a helyem és leültem. Egy anyuka mellé szólt, aki 3 kb. 10 éves kislánnyal volt. Szépen mosolygott, köszöntünk. Leültem kabátban és elkezdtem bőgni. Na mondom szép. Majdnem 27 évesen itt egyedül sok kislány között, mellettem egy anyuka, totál hülyének nézhet, hogy bőgök, mert rohadt jó a kilátásom, sokkal jobb, mint gondoltam... Ekkor már Camryn énekelt. Imádok koncertre járni, és annyira jó volt a hangulat, egyszerűen nem bírtam abbahagyni a bőgést. Szerencsére volt wifi, egy barátnőmet folyamatosan informáltam a történésekről, aki szintén rajongó és otthonról izgult értem :-) Nos, mint írtam kb. fél órába telt mire lehiggadtam, addigra a 5SOS srácok is elkezdtek énekelni. Sikerült a kabátom is lehámoznom magamról és előkészíteni a fényképzőgépet. Folyamatosan postoltam a fb oldalamra videókat/képeket - furcsa, ennyire még sosem voltam izgatott egy koncert előtt, pedig hihetetlen rajongó típus vagyok. De a hangulat itt valami eszméletlen volt :-)
A barátnőmmel megbeszéltük, hogy amikor kezdődik a koncert, a kisfilmnél hívom skype-on és mutatom neki mi történik. Nos nem kezdtek időben, már fáztam az idegességtől, a lábam járt minden dalra. Hullámoztunk, énekeltünk, mikor végre kijött a 3d film producere, elmagyarázta hogy ugye most veszik fel a filmet és nagyon szerencsések vagyunk, úgyhogy őrüljünk meg, énekeljünk/táncoljunk, a fiúk máris jönnek. Így is lett. Egy fél szám ment le, nem is tudom kitől-melyik dal, mikor minden elsötétült. Fényképező a kézbe, kamera üzemmód beállítva, elindítottam. Telefon a másik kézbe, skype hívás indít. Annyira remegtem az idegességtől hogy az a felvételeken is látszik. Így két kezemet az égbe tartva indítottam a koncertet. Eszméletlen volt. Egyszerűen leírhatatlan. Láttam őket élőben és még mindig nehéz felfogni...
A koncert közben igyekeztem fotózni is, de mivel elég sok koncertre vittem már ezt a fényképezőm, tudtam, hogy nem lehet vele szép éles képeket csinálni, így inkább igyekeztem videózni, de azt se lehet vele szépen. (Már rájöttem, hogy vennem kell egy új "koncertrejárós" fényképezőgépet, de most azt a pénzt elköltöttem a koncertjegyre...) Remélem a következő koncertre azért már sikerül egy jobbat beszereznem.
Nem is tudom mit írjak. Hál' Istennek rengetegszer jöttek arra az oldalra ahol én álltam, aminek nagyon örültem. Nagyon szépen énekeltek, nagyon energetikusak voltak, de egyszerűen szinte fel se fogtam az egészet. Sokat ökörködtek, Liam húzta Niallt a földön a lábánál fogva, fetrengtek a földön, és persze az est fénypontja a koncert utolsó dalánál a WMYB közben, Harry szóló részénél Liam lehúzta Harry nadrágját. A koncert végefelé már nem fotóztam, nem kameráztam, annyira fájt már a karom, így pont nem sikerült elkapni a pillanatot. Engem speciel sokkosan ért, szó szerint tátva maradt a szám fél percig, mivel Harry nem húzta fel rögtön a nadrágját, és még utána is ugrálva húzogatta éneklés közben...
Ja és ami még poén volt...előttem 2 lány a ráadás dalok előtt fogták magukat és leléptek, aminek azért örültem, mert így ha felénk néznek engem teljes egészében látnak a fiúk :-D De ha ez nem lett volna elég, a LWWY (első ráadás dal) után még 4-en leléptek az előttem levő sorból. Louis észre is vette és elkezdett kiabálni velük, hogy "nézzétek lelépnek!! Azt hiszik még nyitva vannaka boltok." Ezen lovagoltak a srácok 5 pecig kb felénk fordulva, így reménykedhetem abban, hogy engem is láttak, és legalább tudják hogy létezem és rajongok értük! - 26 évesen :-D
Egyébként a koncert után olyan tömeg volt, hogy tömör km-es sorokban álltunk a metróhoz, de semmi nem érdekelt...láttam őket, és akár órákig is vártam volna a hidegben utána. Semmi nem zavart.

Egy kép Londonból
A barátnőm kérdezte miben megyek a koncertre, így lefotóztam magam még a hotelben ,azért ez a hülye fej, ez neki készült :-D
Ez az O2 előtt egy 1D World reklámplakát. 

Itt mentünk fel az első emeletre, a mozgólépcsőről fotóztam hátra a kapuknál sorban állókat.






Ami még eszembejutott:

  • Niall gyönyörű a fogszabályzója nélkül!!!
  • Mindegyik srác hihetetlen szép élőben is :-))))
  • Kb. 3-4 Twitter kérdést írtam, erre megint a hülye Harlem shake-et tették be. Kiborultam :-(

Koncert előti videók a hangulatról

Hullámzás
 

Képek a koncertről